Esemény naptár

 
 
 
 
 
2021-07-01

Siófok

Gyermektábor

 
 
 
 
 
2020-09-26

Sóstó

Bogrács feszt

 
 
 
 
 
2020-09-12

Ráksi

Gulliver és Retrofon!

Rólunk

Zenekarunk megalakulásának apropója egy Balaton parti utcabál volt, 2013 nyarán. Mi hárman „Retrofonosok” Somogy megyéből elsősorban a Balaton déli partjához közeli településekről indulunk egy-egy buliba. Sokszínű zenei ízlésünknek megfelelően repertoárunkon szerepelnek magyar, külföldi, régi és új slágerek, igény szerint mulatós zenék is. Zenei szolgáltatásunk az egy órás koncert jellegű szórakoztatástól az egész éjszakás rendezvényekre is kiterjed. Célunk, hogy közönségünk elégedetten emlékezzen egy-egy átmulatott éjszakára melyet a Retrofon zenekarral töltött.


Tóth Tibor János

Elsődleges szakterületem ugyan a tánc, de hitvallásom szerint a tánc, zene és próza egymás nélkül ma már elengedhetetlen. Általános iskolás koromban szabadidőm nagy részét zene tanulással, és tánc tanulással töltöttem. Középiskolás koromban nehéz választást kellett hoznom. A tánc mellett döntöttem és így egy időre háttérbe szorult életemből a zene. Táncosnak készültem, bár elég viszontagságos úton jutottam el álmom megvalósításáig. Míg a munka életem szükséges része volt, a tánc és színház maga az élet volt számomra! Középiskolásan felvételt nyertem az Állami Néptáncegyüttes utánpótlás csoportjába, majd nagy álmom is valóra váltottam és később elvégeztem a Táncművészeti Főiskola Néptánc Pedagógus szakát. Több táncegyüttes munkájában vettem részt, mint táncos, oktató, vagy koreográfus. A zenével énekkel, tánccal és színházzal felnőttként találkoztam. Elsősorban zenés darabok táncaival, koreográfiáival, később mint szereplő kisebb énekes, prózai szerepeket is vállaltam. A gyerekek tanítása, nevelése áll hozzám legközelebb, de „Retrofonos” barátaimnak köszönhetően mára ismét fontos része lett életemnek a zene is.

Tóth Tibor

Goóz László
Goóz László

10 éves koromban kerültem először kapcsolatba a zenével mely azóta is életem szerves részévé vált. Néhány év tanulás után 15 évesen muzsikáltam életemben először esküvőn. Ez meghatározó momentummá vált, hisz valahol a dobolás mellett itt fertőződtem meg végérvényesen a billentyűs hangszerekkel. Számos formációban közreműködtem az elmúlt szűk 30 évben. Játszottam rockot, jazzt, bigband muzsikát, és több élvonalbeli előadó mögött dobolhattam. Dobgyűjtőként évekig cikkeztem a Dobosmagazinban, és részese lehettem a Dobosmagazin, később Dobmánia tábor megszületésének, ahol a tanári karban studiotechnikát oktathattam. Emellett 17 évesen már vendéglátóztam billentyűsként, és több formációban próbálhattam ki magam ezen a poszton is. 2000 óta kisebb megszakításokkal foglalkozom rendezvények hang és fénytechnikai szolgáltatásával. A Retrofon zenekarra, mint „saját gyermekemre” tekintek, a hangszerelés, mellett a felszerelésünk fejlesztése a feladatom. Számomra a zenélés nem csak hobby, hanem életforma, szívügy, és mozgatórugó, hála családomnak, támogatnak mindenben. Fontosnak tartom, hogy mindig fejlődni kell, új dolgokat megismerni és nyitott módon állni az újdonságok felé. Privát szférámban középiskolai tanárként próbálom pallérozni a jövő nemzedékének elméjét.


Nagy László

Zenész családból származom, így már kiskorom óta zenével foglalkozom. Édesanyám révén csellótanulással kezdtem, de négy év után váltani akartam, jobban vonzódtam a könnyűzene felé. Hat évig tanultam basszusgitározni a Budai Művészképzőben, és ez idő alatt ahogy mondani szokás, "sok zenekarban megfordultam". Már általános iskolás koromban felvételeket készítettem, amihez szükségem volt elektromos gitárra, így azon is megtanultam játszani. Egyre jobban érdekelt ez a hangszer is, és elkezdtem saját zenéket írni. E mellett a zene felvételi oldala, a stúdiótechnika is felkeltette érdeklődésemet, és minden energiámat a saját stúdióm fejlesztésébe ölöm. Egy életcélom, hogy minél több hangszerhez értsek, hiszen jó felvételt készíteni e nélkül nem lehet. Jelenleg villamosmérnöknek tanulok, de a távoli jövőben is a zene fog életem középpontjában állni.

Nagy László

Média

Nézd meg, hogy mutatunk a színpadon, hallgass bele zenéinkbe!

Videók

Hangzó anyag

Hungária - Csókkirály

Illés - Ne gondold

KFT - Afrika

LGT - Embertelen dal

Gulliver

Tudtad? Gyerekműsorral is rendelkezünk. Aki nem hiszi, járjon utána! Interaktív zenés szórakozást keresel gyerekek számára? Akkor válaszd rendezvényeire, vagy akár csak egy szüli napi partyra a Gulliver zenekart! Számunkra az a legfontosabb, hogy emlékezetes élményt nyújtsunk, ne szimpla koncertet, hanem egy előadást adjunk! Játékos, interaktív műsort kínálunk, melybe aktívan bevonjuk a nézőtéren ülőket, egy közös éneklés, tánc, zenélés erejéig. Felcsendülnek régi és mai gyermekslágerek, melyeket játékosan rövid történetre fűzve adunk elő. A zenekar fellépési díja egyedi, a piac igényeihez igazított árképzés alapján történik. Saját hangosítással is rendelkezünk, ami akár szabadtéri rendezvényekre is megfelel.

Kapcsolat

Itt megtalálod az elérhetőségeinket.

Bízunk benne, hogy ránk gondolsz a soron következő rendezvényed lebonyolításához.

Tóth Tibor János +36 (20) 332 4066
Goóz László +36 (70) 553 1168
E-mail retrofonzenekar@gmail.com

Keress minket telefonon, facebook-on, vagy email-en.